Leigazoltuk Otigbat is.

FB - 2017. június 16. péntek, 14:46

Magyar nigériai hátvéd érkezik...


Fradi.hu:

Priskin Tamás, Fernando Gorriaran, valamint Bőle Lukács után újabb remek labdarúgóval bővült Magyar Kupa-címvédő labdarúgó-csapatunk kerete: Otigba Kenneth a Ferencvárosba igazolt!

A 24 esztendős Otigba Kenneth Nigériában, Kadunában született, de még gyermekként Magyarországra költözött a szüleivel. Az ifjú labdarúgó a nigériai évek után a Békéscsabától a holland élvonalban szereplő Heerenveen egyesületéhez igazolt. Érdekesség, hogy ebben az időszakban a Liverpool is kiemelkedően figyelte Otigba pályafutását, a „Vörösök” szerződést is kínáltak neki, ám hátvédünk inkább a holland klub ajánlatát fogadta el.

Nem is bánhatta meg, hiszen fokozatosan egyre nagyobb szerepet kapott a patinás egyesületben: 2008 és 2012-ben szorgalmasan lépdelt előre a holland klub utánpótlásában, majd az áttörés is elérkezett, hiszen 2012-ben debütált az élvonalban!

A 2013/2014-es idényben fiatal kora ellenére már egyértelműen alapemberként számítottak új igazolásunkra, aki 24 találkozón 5 gólt szerzett az Eredivisie kiírásábanA következő idényben a védő megismételte a bajnoki pályára lépések számát, a 2014/2015-ös bajnokságban is 24 találkozón kapott lehetőséget, amelyeken két gólpasszal vetette magát észre a sallangmentes védőmunka mellett. A 2015/2016-os szezonban 31 bajnoki mérkőzésen kapott lehetőséget a védő, aki 3 gólt szerzett!

Az új, 2016/2017-es idény nem csak új csapatot, hanem új bajnokságot is jelentett Otigba Kenneth számára, hiszen egy évre kölcsönbe a török első osztályú Kasimpasa csapatához igazolt, ahol összesen 20 tétmérkőzést játszott.

A remek felépítéssel bíró hátvéd a magyar U18-as, U19-es és U21-es válogatottban is több alkalommal szerepelt, így a 24 esztendős játékos hollandiai, valamint törökországi légióskodásával egyetemben jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkezik.

Vissza az oldal tetejére