Torgyán: A „nemzet csapatában” több magyart!

FradiMob - 2013. március 29. péntek, 10:50

Interjú.

- Figyelemmel követi a Ferencváros életét, kapcsolatban áll a mai vezetéssel?

- Mátészalkán születtem, de az egész rokonság Fradi-szurkoló volt, így természetesen én is az lettem – mesélte Torgyán. – Már akkor a B-középből drukkoltam a csapatnak, amikor még falelátó volt az Üllői úton. Később, 1999-től két évig a klub elnöke is lehettem, és a Fradit Féltők Társaságával mai napig jó viszonyt ápolok. Figyelemmel követem imádott klubom életét, de Kubatov Gáborékkal nem állok kapcsolatban, az új aréna alapkőletételére sem hívtak meg.

- Mit szól hozzá, hogy állami pénzből kap új stadiont a Fradi?

- Először is üdvözlöm, hogy visszakerült magyar kézbe az egyesület, hiszen mint azt az egyetlen aranylabdás futballistánk, megboldogult Albert Flórián tiszteletére tartott egyik ünnepségen Rieb Györgynek, az FTC akkori ­elnökének is elmondtam, nemzetellenes bűnnek tartottam a klub kiárusítását az angoloknak. A Fradi ízig-vérig nemzeti csapat, a klubot azt tette naggyá, hogy magyar szív dobog benne, úgyhogy egyáltalán nem bánom, hogy kormánypárti elnöke van, és állami segítségből jut új ­sta­dion­hoz.

- Hova juthat a Fradi ilyen háttérrel?

- A gazdag csapatokkal, de még a régió legjobbjaival is csak úgy tudja felvenni a versenyt, ha az ország támogatja. Az FTC-nek kellett már egy modern stadion, hiszen például az első három sorból nem lehetett látni megfelelően az eseményeket.

- Önnek mit sikerült hozzátennie a 113 éves klub történetéhez?

- Stabilizáltuk az anyagi nehézségekkel küzdő egyesületet. A népligeti komplexumban, amely most a csapat otthona lesz, egy mesterséges dombon Makovecz Imre tervezésével készült, rovásírással ellátott kopjafákat és a klub olimpiai bajnokainak sétányt is állíttattam. Szabadi Bélával, az FVM akkori államtitkárával 100-100 ezer forinttal szálltunk be egy alapítvány létrehozásába. Az volt a tervünk, hogy az ország 19 megyéjében és a fővárosban megvásárolunk egy-egy kastélyt, amelyben futballiskolákat indítunk.

- Új stadionban nem gondolkoztak?

- Terveztettünk egy új stadiont, ahol jégkorongcsarnok, bevásárlóközpont, közösségi helyiségek és egy ökumenikus kápolna is épült volna. Sajnos ezen ­elkép­zeléseimet már nem tudtam megvalósítani, boldog lennék viszont, ha egy kápolna esetleg helyet kaphatna a leendő létesítményben.

- Hogy tetszik a mai csapat?

- Hol vannak már a Varga Zolik, Albert Flórik, Szőke Istvánok, Rákosi Gyulák, Fenyvesi Máték? Rudas Ferencet például a földkerekség legjobb jobbhátvédjének tartottam, és habár jóban voltam Puskás Ferenccel, számomra Kocsis Sándor volt a futballisten. Mindezzel csak arra akarok utalni, hogy szívesebben látnék a csapatban magyarokat. A Fradi mindig nagyszerű nevelőegyesület volt, jó lenne, ha a fiatalok kinevelésében ismét erős klub lenne.

(nb1.hu)

Copyright (C) 2010 FradiMob.hu - | Minden jog fenntartva