Piramisjáték: Aki tudja vegyek ki a pénzét.

FradiMob - 2017. október 12. csütörtök, 14:23

Kevés esély van rá...



Az index és a portfolio írásait olvasva, idő kérdése és összedől a mára már "Fradi ultrák kedvelt piramisjátéka" néven ismert Onecoin rendszer.

Arról már írtunk, hogy a táborunkba is többen kecsegtető üzleti ajánlattal hitegették szurkolótársaikat, az Onecoin piramisához lehetett csatlakozni. Azért jegyezzük meg, hogy pisztolyt senkinek sem tartottak a fejéhez, tehát aki csatlakozott, az önként tette meg ezt.

Ahogy halljuk, a beígért pénzeket eddig még senki sem kapta meg. (Igen kevesen a betett összeget visszakapták. Izgalmas lehet amikor lassan 4 év után újra a lelátón leszünk, és a többiek egymáson kérik számon a sok-sok pénzt.)

Aki tudja, azért próbálja meg a pénzét visszaszerezni, mert ha bedől a piramis, akkor úszik a zsé.

Index-portfolio:

Másodjára futott neki a finn rendőrség a globális piramisjáték, a OneCoin helyi hálózatának felgöngyölítésébe, most ott tartanak, hogy nagyjából 20 ezer főt ért arrafelé félmillió eurós (nagyjából 155 millió forintos) kár, írja a Portfolio

Összesen több mint fél millió eurós kár érhette Österbotten OneCoin befektetőit - nyilatkozta a város rendőrsége. 20 ezer fő fektethette pénzét Onecoinba Finnországban.

Eddig két OneCoin-ügyben indított eljárást a finn nyomozó hatóság, a szóban forgó második ilyen ügy augusztusban vált nyilvánossá. Az előzőt hivatalból indították, de az az ügy vádemelés nélkül zárult. A finnek megpedzegették, hogy érdemes lenne egy nemzetközi, hatóságokon és országokon átívelő nyomozást indítani a Onecoin séma feltérképezésére.

Legutóbb az olasz hatóság osztott ki egy hatalmas bírságot az olasz OneCoin-hálózat szervezőinek illetve az anyacégnek,

A OneCoin egy szerte a világon MLM-formában értékesített állítólagos kriptopénz, melyet idén év elején egy újabb hullámban kezdtek el értékesíteni Magyarországon, ezért is írtunk erről összefoglaló cikket.

Május végén az MNB és a Belügyminisztérium több szerve, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Fővárosi Főügyészség, a Legfőbb Ügyészség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Nemzeti Nyomozó Iroda, az Országos Rendőr-főkapitányság piacfelügyeleti munkacsoportja tartott megbeszélést a OneCoinról, erről és a munkacsoport álláspontjáról ebben a cikkünkben számoltunk be.

Ez a piramisjáték Magyarországon is népszerű volt, külön érdekességként a Fradi-ultrák egy csoportja szervezte nálunk gőzerővel a dolgot, itt olvashat bővebben a részletekről.

Nagy vonalakban persze minden piramisjáték hasonló: egy csodalátnok kitalálta a csodamódszert, amivel mindenki rettentő gyorsan meggazdagszik, csak az elején be kell tenni egy kis pénzt. A modern piramisjátékoknál rendre van hozzá még MLM-rendszerű értékesítés és valamifajta önfejlesztési közhelycsomag is igen ajánlott.

Legutóbb Olaszországban szabtak ki jelentős, 2,59 millió eurós bírságot a OneCoint értékesítő hálózat cégeire az értékesítési eljárása miatt. A finn hatóságok most azt pedzegették a lap szerint, hogy érdemes lenne egy nemzetközi, hatóságokon átívelő nyomozást indítani ezen piramisjáték teljes működésének feltérképezésére.

Copyright (C) 2010 FradiMob.hu - | Minden jog fenntartva