Új Generáció

ggolyo - 2011. május 25. szerda, 07:42

A Ferencváros huligáncsoportja.

A csoportot 2002 őszén alapítottuk már hetekkel, hónapokkal korábban szó volt róla, hogy a több baráti társaságot, meglévő kapcsolatokat tovább kéne „fejleszteni” és egy brigádba olvasztani a hasonló gondolkodású ifjakat. Egy szeptember 1-jei siófoki meccs előtt egy pizzériában ültünk össze és írtuk meg a bemutatkozó írásunkat, ami egy-két héttel később meg is jelent a FSZSZ akkori lapjában.

Tehát a csoport születését 2002. szeptember 1-re datáljuk. Kezdetekben 10-15 fő körüli létszámmal képviseltettük magunkat itt-ott, ami később nagyjából állandósult, bár mint minden brigádban, itt is jöttek-mentek emberek. Csoportunk nem titkoltan radikális, jobboldali nézeteket vall, egyértelműen hadban állunk a cionista térhódítással és nemzetrombolással. A Ferencvárossal kapcsolatban –ha lehet- még kevésbé vagyunk megalkuvók, egységes döntéseinket minden esetben, ellentmondást nem tűrően a végsőkig harcolva képviseljük. Egyenes kiállásunkkal és harciasságunkkal –azt hiszem nagyképűség nélkül, állíthatom- kivívtuk a Fradi- és egyéb táborok brigádjainak elismerését, és mi is elismerjük mind barátaink, mind ellenfeleink tetteit. Az összes Fradista brigáddal jó a kapcsolatunk, a táborra, mint egységes, homogén szervezetre tekintünk, mely csakis együtt nevezhető a Ferencváros táborának, minden csoport egyenrangú részvételével. Kiváló kapcsolatot ápolunk lengyel testvéreink északi csapatával, a Bałtyk Gdynia szurkolóival és brigádjukkal a Kategoria C-vel. Ezen barátság hozományaként sikerült jó kapcsolatot kialakítanunk még a Pogoń Lębork és a Kotwica Kołobrzeg hooljaival. A csoport –divatos szóval élve- casual mentalitású, ami abban merül ki, hogy szívesen részt veszünk a lelátói hangulatfokozásban, de a „mókázásból” sem szívesen maradunk ki. A társaság újkori időszámítását az utolsó NB2-es szezon közepétől számíthatjuk, ekkor állt újra össze a brigád a –csoport szempontból is gyengébb- két év másodosztály után. Ekkor amolyan vegetáló csoport voltunk, de a legelszántabb régi, és végsőkig kitartó, megalkuvást nem ismerő új tagokkal egy egészen más időszámítás kezdődött. Ekkor a tagság állandósult és egy-két kivételtől eltekintve nem vettünk be új embereket és a régi tagok is életük legfontosabb részeként tekintve az UG-ra a mai napig hiánytalanul jelen vannak minden fontos eseményen. A brigád mellett van 15-20 ember, akik „szimpatizánsnak” tekinthetők, ők a döntésekben ugyan nem vesznek részt, de aktívan jelen vannak a „megmozdulásoknál”. A főbb „tetteinkről/eseményeinkről nem szeretnék különösebben részletesen beszélni –ne vegyük el a hadnagy úr munkáját- ezekről azért többnyire mindenki értesült már. A hatalom képviselőivel szemben minden megengedett, de más huligánokkal –különösen, ha nem valamelyik ellenséges, szomszédi „ország” tagjairól van szó- csakis a korrekt, férfias megmérettetésekben vagyunk hajlandóak részt venni, és teljes mértékben elítéljük az eszközhasználatot. Nem vagyunk angyalok –de hát nem is egy olvasó-klub tagjai vagyunk- hallatjuk a hangunkat, ha kell, de inkább hiszünk a tettek erejében, minden egyes tagunk egyenes gerinccel, felemelt fejjel megy bármelyik stadion lelátójára és küzd a Ferencvárosért stadionban, utcán, tereken.
Utolsó módosítás 2012. május 26. szombat, 09:40

Copyright (C) 2010 FradiMob.hu - | Minden jog fenntartva