USTAWKA

ggolyo - 2012. december 09. vasárnap, 18:57
Beszámoló

Pár nappal a vasárnapi meccsünk előtt, azt hiszem, szerdán jött az infó, hogy Dinamo Kiev huligánjai meg akarnak velünk mérkőzni. Először el se hittük a sok meghiúsult akció miatt, de azt hiszem csütörtökre biztossá vált.
A Kispest elleni elsöprő győzelem után, nem hittük el, hogy idehaza a közeljövőben ki fog ellenünk állni valaki, erre meg külföldről kapunk felhívást keringőre, amire nem is nagyon számítottunk, de nem azok a fajták vagyunk, akik visszautasítják a kihívásokat - megjegyzem a társaság fele még a vasárnapi meccsen is kételkedett abban, hogy ez a hír igaz e egyáltalán, egyesek lila vagy dió viccnek, mások rendőrcsapdának nézték a helyzetet. Sajnos mindkettőre volt már példa. Szervezőnk viszont határozottan állította, hogy ez most tényleg igaz. Voltak olyan hangok is, hogy menjünk ki 100-an és intézzük el őket (sikerrel jártunk volna), de a többség szerencsére elutasította ezt.

Akit tudtunk, értesítettünk, bár biztos néhány emberhez nem jutott el az infó az idő rövidsége miatt, valamint természetesen több ember nem tudta megoldani, hogy eljöjjön vidékről, vagy esetleg külföldről megjelenjen. Így nem volt ott pár húzóarc, aki a Kispest ellen igen, viszont ott volt másik 4-5, aki múltkor nem. Ilyenekkel nekünk viszont nem szabad magyarázkodni, hogy "nem a legjobb brigád volt", mivel szinte mindenkinek szóltunk, minden csoportból. Aki ilyenkor odaáll, az a tábor legjobb 29 embere abban a pillanatban.

Este gyülekeztünk a szokásos helyünkön. Mikor megérkeztem láttam, hogy többnyire fiatalok alkották a mezőnyünket, idősebb forma alig akadt rajtam és pár cimborámon kívül. Azt hiszem, régi harcosok 5-6-an vettünk részt a csatában, viszont ez jó a jövőre nézve.

A brigádunk összetétele a következő volt:

Green Monsters (11 fő)
16-os (5 fő)
Új Generáció (5 fő)
Ligeti Egység (3 fő)
Party Brigád (2 fő)
II-es szektor (1 fő)
Aryan Greens (1 fő)
Eastern Greens (1 fő)

Ennek értelmében szinte minden Ferencvárosi szurkolócsoport képviseltette magát. Külön dicséretet érdemel az a 4 tagunk, akiknek nem is szóltunk, de megjelentek, hogy mindenképpen részt akarnak venni a csatában. Ez igazi ferencvárosi mentalitásra vall, ezúton is respekt nekik. Öröm ilyen embereket magunk mellett tudni.

Először 25 fővel volt megbeszélve a találkozó, de a 4 ember miatt ez a szám így 29-re bővült.
Igaz az ukránok akár 40 főt is kiállítottak volna, de az idő rövidsége miatt sajnos számunkra ez lehetetlen volt. Magyarországon élünk, és aki részt vett már ilyenben, az tudja, hogy ez nem olyan, mint az utcai balhé, ide nem mindenkit tudunk elvinni, 4-5 nap pedig nekünk ennyi ember összeszedésére volt elég.

Az ukránoknak akadtak kisebb utazási gondjaik, de el tudtak lógni, mert el akartak és nem tudták le annyiban, mint sok hazai brigád tette már: "bocsi, lekapcsoltak".

A találkozóra megjelent két tagjuk, akik a szervezőnkkel megbeszélték a dolgokat. Kicsit furcsa volt, amikor arra kértek minket, vigyük el őket is:) Korrektek voltunk és eleget tettünk a kérésnek.


A többiek bíztak a sikerben, de én 20 év tapasztalatából levágtam, hogy ez meleg lesz. 10 perc várakozás után megérkeztek ők is. Mi feketében,ők fehérben.

A szembenállás után azonnal egymásnak estünk.
Ők rutinosan ránk rontottak, de mi tartottunk magunkat elég jól.
Hihetetlen daráló kezdődött.
Utólag kielemezve teljesen más taktikát képviseltek mint mi.
Mi a box és thai box tudásunk miatt az állóharcot erőltettük, ők inkább a földharcot és a birkózást helyezték előtérbe.
Azt kell mondjam, állva talán jobbak is voltunk náluk, viszont amelyikünk a földre került, már nem sok esélye volt.
Az ütéseink elől rendre hátráltak, és próbálták a mi lendületünket kihasználva a földre vinni az embereket.
A felénél volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, majdnem megvolt, de ugye a sok ha-ból előbb utóbb hahaha lesz.
El kell ismerni, hogy erőnlétileg sokkal jobbak voltak, talán ezért is győztek.
No meg hihetetlen rutinnal bírtak.
2 perc után megtörték az ellenállásunkat és onnantól övék volt a terep.
Hihetetlenül összeszokottak voltak.

Azt kell mondjam, öröm volt ellenük harcolni.
Ilyen ellenállásba még én se nagyon ütköztem, pedig jó néhány csatát megjártam. Megsemmisítő vereség viszont nem volt. Volt olyan társunk aki személy szerint győztesen fejezte be a csatát. Inkább a taktika és az erőnlét az ami a győzelemhez segítette őket.

A végén elismerően kezet ráztak, majd eltűntek.

Brigádunkon a csalódottság volt látható. Vigasztaltam az embereket, hogy nem a Békéscsabával meccseltünk, ezért ne is nagyon búslakodjanak. De ez van, ilyen az, amikor nincs az ember hozzászokva a vereséghez.

Később visszajöttek, mikor a kocsmában a sebeinket nyalogattuk és elismerően beszéltek rólunk. Pár percet beszélgettünk. Elmondták, hogy ők havonta kettőt szoktak nyomatni és a legfiatalabb társuk 3 éve csatlakozott hozzájuk és kb 10-15 éve nyomatják ezt. Ennek ellenére elég fiatal brigád volt tőlük is.

Kicsit furcsán néztek ránk, mikor elmondtuk, hogy kb 15 emberünknek ez volt az első ilyen összecsapása. Vigaszt az ő fejük látványa is nyújtott egy kicsit, nem sokban különbözött a miénktől. Elmondták azt is, nagyon féltek attól, hogy rájuk megyünk többen és szétvágjuk őket. Ezután sörözni hívtak minket.

Jól jött ez a pofon, hála Istennek, nem akárkitől kaptuk.

A visszavágóval kapcsolatban a Monsters véleményét tudom tolmácsolni: mi mindenképpen sort akarunk rá keríteni. Ezen leszünk, ezért edzünk továbbra is, azért mert Magyarországon kevesen állnak fel, nem indok arra, hogy lelapuljunk.
Nagyon sokat tanultunk ebből.
Nem akarunk az elithez tartozni, jobbak akarunk lenni mindenkinél, és ezért el is fogunk követni mindent.
Szerintem a többi csoport is így áll hozzá.

Amúgy meg hihetetlen élmény volt azok ellen küzdeni, akiknek a videóit nézegettük, akik talán az egészet az elsők között kezdték.

Bár a többi magyar csapat is hasonlóan gondolkozna ezután, és akkor talán izgalmasabb lenne a bajnokság is.

Egy szív egy dobbanás,mindörökké Ferencváros.

Related to the fight we also said some criticism to the Hungarian scene (not enough fights and opponents) which is also part of the original text but this part does not appear in the English version because this is for the local guys only.

A few days before our sunday game we received the information that Dynamo Kyiv hooligans want to have a prearranged fight with us. First we did not really believed in it but on thursday it became sure. After winning against Kispest we hardly expected any invitations from home, so we were a bit surprised that we had a foreign invitation. Many from the lads did not even believed that it is true they thought it was a joke from our local rivals or a police set up.

We tried to notice as many lads as possible but because of the day (monday) and the shortness of time we could not gather or best crew. We had to miss some of the best fighters, still we are not trying to explain anything with this. The 29 guys we had were the best crew we could set up at that time.

I was a bit surprised that most of the participants were young people. I think only 5-6 older fighters took part in the battle from our side and this is good for the future.

Participant from groups:

Green Monsters (11)
16-os (5)
Új Generáció (5)
Ligeti Egység (3)
Party Brigád (2)
II-es szektor (1)
Aryan Greens (1)
Eastern Greens (1)

This means that almost all groups were represented in the battle. Special respect to those 4 lads who were not specifically ask to take part still they appeared because they wanted to take part in the fight. This is real Ferencvaros mentality, respect for them. It is an honour to have such lads among us.

First we had an agreement for 25-25, but because of that 4 lads the numbers increased up to 29-29. The Ukrainians could have brought 40 lads, but we could not organise that many people. That was all we could bring after 4-5 days of organisation. We live in Hungary, and this is not a street battle we can not bring everyone we just want to.

The Ukrainians gave two contact persons who were talking to our organisator. It was a bit surprising that the two men asked us to transport them to the final location but of course we did it.

The Ukraininas were wearing white while we had black shirts. As the battle began they assaulted our first lines still we were standing our ground. It was a tough battle.

After that we realised that they were using different tactics and techniques. We preferred fist fight and kicking while they were trying to get our people to the ground with wrestling and MMA techniques. There were a minute when I thought we can win but their endurance was better than ours. Also experience was on their side. After 2 minutes they broke our resistance and ruled the field. They were knit and fought well as a team.

I have to say it was a pleasure to fight against them. I have seen many fights but this resistance was really first class. Still it was not a crushing defeat. We had some guys who personally won their own battles. Their tactics and endurance made them to win.

After that they were shaking hands and our team was really disappointed. We were not used to defeats. We had a few words with them. They were telling that they have 2 similar fights per month and their youngest member joined the group 3 years ago. Their group has 10-15 years of experience. They were wondering that we had 15 guys who had their first prearranged fights.

The signs of the battle could be seein on their heads too. They were also telling that they were afraid of beeing attacked unfairly by large numbers.

So we took our slap but we it was not 'nobody' from who we had it.

It was really a valuable experience for us. We will keep on working hard on improving our knowledge and tactics. And we will not hide away from fights in the future either.

One heart one beat. Ferencvaros forever.
Utolsó módosítás 2012. december 10. hétfő, 07:16

Kapcsolódó cikkek (címkék szerint)

Vissza az oldal tetejére